Kiéghet egy lelkész is? – Elmondjuk, mit lehet tenni!

„A kiégés nagyon észrevétlenül jön, amikor sorozatosan nem adjuk ki magunkból  a bennünk rejlő feszültségeket, hanem csak gyűlnek, és közben tompítják a motivációt és a hivatástudatot. Mígnem egy idő után már másokat kezdünk el okolni, a rendszer, az egyház áldozatainak érezzük magunkat. Amikor reggel úgy ébredünk fel, hogy semmi motivációnk nincs, megkérdőjeleződik a munkánk értelme, és nem értjük, hogy mi történik velünk. Halogatjuk a feladatokat, mert egyre reménytelenebb kihívásnak tűnnek. Emellett egyre súlyosabb fizikai tünetek is jelentkezhetnek, korábban tápláló, erősítő kapcsolatok szakadhatnak szét, az istenkapcsolat is meglazul, annyira, hogy vannak lelkészek, akik hónapok vagy évek óta – »a kötelezőn kívül« – nem imádkoznak, nem olvasnak Szentírást. Bergmann úgy fogalmaz, hogy ez »Isten csendje«, mert úgy érezzük, hogy Isten hallgat, nekünk pedig csak a nihil, az üresség marad. Valójában azonban nem Isten az, aki hallgat, hanem mi zárjuk be saját magunkat akár a lelkészi hivatásunkba is." Interjú lelkészek lelkiállapotáról, kiégésről, lehetőségekről Johann Gyula evangélikus lelkész és mentálhigiénés szakemberrel.

 

 

– Lelkészek fordulnak hozzád életük nehéz helyzeteiben mint lelkigondozóhoz. A lelkészi hivatásod mellett hogyan alakult ki ez a szereped?

– Az első fontos állomás ezen az úton az volt, amikor 2000-ben a teológiára [Evangélikus Hittudományi Egyetem] kerültem egyetemi lelkészként. Teológusokkal, lelkészekkel voltam körülvéve egy nagyon homogén társaságban, itt tapasztaltam meg először, hogy hogyan élik meg a lelkészek a hivatásukat. Éreztem, hogy nagyon fontos a belső egyensúly megtalálása, és hogy ezt később, a gyülekezeti életben meg is tudják tartani. Ezért jelentkeztem a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetébe egy mentálhigiénés posztgraduális képzésre, aztán pedig külsős oktatóként tanítani is kezdtem az ide jelentkező segítő foglalkozásúakat, illetve lelkészeket, papokat, szerzeteseket. Nekik olyan önismereti, személyiségtámogató vagy épp szupervíziós jellegű csoportokat szervezünk, amelyek segítik őket a munkájukban, egyben a kiégés megelőzésére is szolgálnak. Mivel ismertem a teológushallgatókat, és volt némi rálátásom a lelkigondozás szakmai területére is, ez eredményezte, hogy lelkészek fordultak és fordulnak ma is hozzám nehézségeikkel krízishelyzetekben egyénileg vagy éppen csoportos lelkigondozás során.